A világ egyáltalán nem olyan

mint gondolnád.

A beiktatási ceremóniával a végéhez közeledik a Trump adminisztráció casting folyamata. Röpködnek a nevek az új tisztségviselőkről, ezek többsége nekünk magyaroknak nem mond sokat, ám annál izgalmasabb maga a kiválasztás, mert sokkal többet megmutat a minket körülölelő politikai-hatalmi erőtérről, mint bármi más.

Hogyan választ például külügyminisztert az első számú szuperhatalom? Diplomáciai tapasztalat, kapcsolatrendszer? Párthűség? Trump elkötelezettség? Képviselt ideológia? Tárgyalókészség? Ugyan már, ne röhögtess!

A Dilbert blog, amelynek szerzője pontosan megjósolta Trump győzelmét, megint sokkal többet tesz hozzá az események megértéséhez, mint a mainstream újságcikkek ezrei. Még december 6-ai keltezésű bejegyzésében pontosan elemezte a lehetséges jelöltek hatását a Trump brandre. Giuliani külföldi érdekeltségei támadási felületet jelentenek a hasonló problémákkal küzdő Trump számára. Huntsman és Romney magas és jóképű, így túl sok figyelmet vonnának el Trumptól. Bolton lenne a legnagyobb hiba. Tökéletesen alkalmas ugyan a posztra, de kefe-szerű bajusza olyan figurát helyezne a kormányzati csapatba, ami a választási kampányban sikeresen inicializált Hitler asszociációkat erősítené Trumppal kapcsolatban.

Remélem, mindenki tudta követni, az elsődleges kiválasztási szempont nem a rátermettség, hanem a megjelenés. Egy bajusz. Egy bajusszal Magyarországon is csak házelnök lehetsz, mit képzelsz magadról Amerikában?

kov

Mielőtt lázálomként elutasítanánk a fenti gondolatmenetet, érdemes egy pillantást vetni a Washington Post december 22-ei cikkére. Ők aligha vádolhatók azzal, hogy team munkában a Dilbert blog keze alá dolgoznának, és bizony (bár névtelen forrásra hivatkozva) megerősítik: Boltont a bajusza diszkvalifikálta a versenyben. A külügy-miniszteri posztra végül az Exxon Mobil elnökét találták a legalkalmasabbnak, zéró kormányzati tapasztalattal.  Biztos jól nézett ki, de azért Trumpnál nem jobban.

A szórakoztató faktoron kívül, fontos tanulságokat hordoz ez a történet. Értünk-e valamit abból a látványpékségből, amit a politika a technológiával karöltve felépített körénk? A Trump jelenség tökéletes félreértése, eddigi tálalása és a kapcsolatos előrejelzések azt mutatják, nem nagyon. A politika már rég eladható termékeket gyárt, és ezeknek minél vonzóbb becsomagolására fókuszál, hogy aztán átadja a Google és Facebook vélemény burkokat építő disztribúciós hálózatának. Ráadásul az újságírók, a véleményvezérek is elveszítették eddigi befolyásukat az új rendszerben. A régi szép időkben volt néhány tv csatorna, vezető újság, ahol a nép meghallgatta a mértékadó véleményeket, majd ment a dolgára. Értelmezési problémák nagyjából megoldva. A mai széles választék viszont már lehetőséget nyújt arra, hogy mindenki azt a csatornát hallgassa, nézze, olvassa, amelyik azt mondja, amit amúgy is hallani akar. Boldogan, jó érzésekkel megerősödve tér vissza a mindennapok szürke tengerébe, hogy lám a tv, az újság, az internet is azt mondja… Majd szép fokozatosan elveszíti a kapcsolatát a világgal, mint olyannal.

Itt van a nyakunkon a szép új világ, és nem sokat értünk belőle. Érdekes, hogy ebben a szellemi áramlatban mintha élen járna Magyarország. Orbánék uralmát pontosan ugyanaz a félreértelmezés kíséri régóta, amivel most Trump kapcsán az egész világ szembesülni fog. A rendszerváltozást megelőző és azt követő politikát meghatározta a népi-urbánus ellentét. Olyan fontos vitákat adott nekünk, mint a ki a náci, és ki nem az, hol húzódnak a zsidózás és a rasszizmus határai, vagy éppen csókolózhatnak-e a melegek a nyílt utcán? Közben Orbán csendben felhúzott egy politikai-marketing gépezetet, ami teljességgel értelmezhetetlen a régi struktúrában. Ugyanis nem az ideológiáról szól, hanem a szavazat optimalizálásról. Az ideológia kimerül abban, hogy évente meghallgatunk egy tusnádfürdői fantáziálást arról, hogyan fogjuk legyőzni a fél világot egy orosz-török-szingapúri mintából gyártott csodával. Aztán vissza a hétköznapokhoz, és folytatódhat a munka dandárja. Jól kiszámított és megtervezett figyelemelterelő üzenetek csomagolása, hatékonyságuk mérése, majd a stratégia finomhangolása a visszajelzések alapján. Ha nettó szavazatvesztést mutat a mérleg, nincs az az ideológia, ami gátat szabhatna a változtatásnak. A régi harcokon edződött ellenzék és közvélemény meg csak pislog, mint maci a málnásban, nem érti, miért működik ez a zagyva kettős beszéd, a ronda korrupt rendszer. Nos, valószínűleg azért működik, mert professzionálisan csinálják. Kicsit arra hasonlít az egész, mintha egy két dimenziós küzdőtérből Orbánék kiemelkedtek volna egy harmadik dimenzióba, és vígan lépkednek a többiek felett, tetszés szerint osztogatva a híres-neves sallereket. Céljaik, módszereik nem is értelmezhetőek egy lapos, sík világból, nemhogy hatékonyan lehetne harcolni ellenük. Sikeresen kirobbantották magukat az eddigi értelmezési keretekből (lásd még szabadságharc), egyetlen célra fókuszálva, a választások megnyerésére. A többiek meg odáig sem jutottak el, hogy értelmezzék az Orbán-féle gépezet működését. Valószínűleg nem is fogunk eljutni magunktól idáig, hanem a világtörténelem siet a segítségünkre elhozva ugyanezt a rendszert a világ legnagyobb demokráciájába. Boldoguljanak ők vele, aztán majd próbálkozhatunk a másolással. Mondjuk az figyelmeztető jel, hogy bajusz ügyben a Fidesz megint a többiek előtt jár:

kovbaj

:))))

Advertisements
This entry was posted in Uncategorized and tagged . Bookmark the permalink.

One Response to A világ egyáltalán nem olyan

  1. Pingback: Majdnem világhírű lettem :) | lustaport

Comments are closed.