Csak linkelek – buborékok

A nemzeti bankok globális zéró kamat politikája meghozta gyümölcsét, talán nem volt még olyan időszak a történelemben, amikor ennyi eszközosztályban beszélhetünk buborékok kialakulásáról. Persze a buborékok azonosítása nem könnyű, gyakran tudományos értekezések témája, és nagy biztonsággal az összeomlás után állapítható csak meg. Kiindulásként azonban segítségünkre sietett Alberto Gallo, aktuális táblázata így néz ki:

bubble-list

Forrás

Ingatlan piacok, volatilitás, bitcoin, részvények (a FAANG rövidítés tartalma), különböző kötvények szerepelnek a listában. Nem mondom, hogy mindennel egyetértek (már amit ismerek egyáltalán), az amerikai piacot például inkább drágának gondolnám, mint buboréknak, a volatilitás esetében is ellentmondó adatok léteznek. Arra mindenképpen jó a lista, hogyha erős kitettségünk van bármelyik eszközben, célszerű alaposan felülvizsgálni helyét a portfólióban esetleg olcsóbb helyettesítő termék után nézni.

Önmagában buborékos eszközt tartani egy jól diverzifikált portfólióban szerintem nem tragédia. Az utolsó fázisban sokat emelkedhet még, és a rebalanszírozáson keresztül nyerhetünk rajta. Ugyanakkor, ha a portfóliónk túlnyomó része buborékos eszközökből áll, az nyilván egészségtelen hatást gyakorol a hosszútávú hozamokra.

A legfontosabb szabály azonban az, amit a Zerohedge áttekintése helyesen állapít meg, a késői beszállás ezekbe az eszközökbe okozza a legnagyobb károkat. Ez a tapasztalatlan befektetők legnagyobb hibája.

Most már ne gondolkozzunk bitcoin vásárláson, ne most próbáljuk ki a volatilitás shortot, és ne most alakítsunk ki 100% részvény portfóliót. Helyette olvasgassunk könyvet vagy cikkeket a buborékok és a hozzájuk kapcsolódó válságok történetéről.

Magyarul Zsiday könyvét vagy ezt a tanulmányt ajánlom.

Angolul végtelen a lehetőségek tárháza:

A buborékok anatómiája

Buborék azonosítás tudományosan

A buborék inkább szociológia, mint közgazdaság, erre a négy jelre figyelj

Az ETF buborék marhaság (van itt elég másik)

Advertisements
This entry was posted in Uncategorized and tagged , . Bookmark the permalink.

One Response to Csak linkelek – buborékok

  1. Pingback: Költségátlagolás | lustaport

Comments are closed.