Behavior gap

Többször írtam már a Behavior gap (nem merem lefordítani) jelenségéről. Amiért ismét előveszem a témát: új adatok jelentek meg. A Betterment egyike a robot tanácsadóknak, ahol szoftver végzi helyettünk a portfóliókezelést. Annak eldöntése, hogy ez megéri-e az évi 0.2-1% kezelési díjat, az olvasó kompetenciája. Most inkább arról lesz szó, hogy a Betterment publikálta a befektetői viselkedéssel kapcsolatos adatait.
Az eddigi tanulmányok az egyes befektetési alapok állományának változását vizsgálták, abból a szempontból, mennyire jól időzítettek az adott alap befektetői. Ezzel a módszerrel több probléma is akad. Például nemcsak időzítési okokból adhatunk/vehetünk alapokat, hanem ezer más okból. Számlaváltozás, költségoptimalizálás, haláleset, hogy a legvalószínűbb lehetőségeket említsem 🙂 Szintén kiderült, hogy az átlagok számítása sem tökéletes az alkalmazott módszertanban.

A Betterment most új módszertannal vizsgálta ugyanazt a jelenséget, hogyan hat a befektetők hozamára a piaci időzítés.

Csapjunk is bele a közepébe. Az első figyelemre méltó ábra arról szól, amit mindig is sejtettünk:

bet

A fenti ábra azt mutatja, hogyan változtatja a portfólióját a minden befektetőben ott élő állat. Amikor emelkedik a részvénypiac, növeljük a részvény kitettséget, amikor csökken a részvények ára, a kötvényekbe menekülünk. Ha valami mentséget kellene keresni erre a viselkedésre, azt mondanám, hogy legalább az emelkedések elején a legnagyobb a részvény allokáció. Ezzel együtt ez természetesen pontosan az ellentéte annak, amit a portfóliókezelés előír. A rendszeres rebalanszírozás, a fix arányok betartása pontosan azt a célt szolgálja, hogy ne a dráguló eszközök adják portfóliónk túlsúlyát.

A Betterment adatai alapján egyértelműen kimutatható: minél többet piszkáljuk (feleslegesen) a portfóliónkat, annál jobban alulteljesítjük az adott portfólió elméleti hozamát:

bet1

De nemcsak rossz hírek derültek ki. A Betterment felhasználóinak 78%-a nem változtat évente egy alkalomnál többször a portfólióján, és 67%-uk nem teljesíti alul a választott portfóliót. Mégis csak ezért mentek oda. Természetesen a Betterment felhasználóbázisa nem reprezentálja az átlagos befektetői viselkedést. Hozzájuk azok mennek, akik hosszútávú, automatizált befektetést keresnek. Ezzel együtt reményteli, hogy egyre szélesebb körben ismert a Behavior gap jelensége, és legalább a szofisztikáltabb befektetők körében a többség képes kivédeni azt.

Az aktívan kereskedő kisebbség számára pedig nem tudok jobbat javasolni, olvassa el az egész cikket.

Advertisements
This entry was posted in Uncategorized and tagged , . Bookmark the permalink.